A mono- és sztereo vinyl lemezek közötti különbségek

A hölgy eddig soha nem hallotta a különbséget a lemezek között, mert mono hangszedővel szerelt lemezlejátszója volt.

Amikor megkapta az elkészült anyagot, és végig hallgatta őket, kétségbe esve írt, hogy baj van, az egyik lemezről hiányoznak hangsávok, egyszerűen élvezhetetlen a felvétel.

(Természetesen a digitalizálás során nem vesznek el hangsávok, hiszen a lemezen egyetlen, összegzett hangsáv található, ami minden hangszer és éneksávot tartalmaz.)

A mono lemezek esetében a lemezen levő hangsáv központosított, azaz két hangfalas lejátszás esetén egyenletes hangzást hallunk mindkét oldalról. Tehát minden hangszert és énekszólamot középről hallunk.

Ezzel ellentétben egy sztereo lemez tud valódi meglepetéseket okozni.

A 60-as években, a sztereo technológia térhódításával divatba jött a koncertélményt utánzó keverési stílus. Ennek sajátossága az volt, hogy a hangmérnök a zenekar térbeli elhelyezését azzal imitálta a felvételen, hogy egyes hangsávokat teljesen kipanorámázott a jobb vagy bal oldalra.

Így keltve azt az érzetet, hogy a gitáros például a színpad bal oldalán zenél, míg az énekes a jobb oldalon van.

A sztereo technika lehetővé tette, hogy a bal és jobb oldali hangszórókra eltérő hangjeleket küldjön a lejátszó. Ez forradalmi újítás volt, ami lázba hozta a zenegyűjtőket és a kiadókat is. Ebben a korszakban nagyon sok album jelent meg sztereo és mono keveréssel is a boltok polcain.

Sztereo felvétel alapvetően az utómunkálattól válik sztereová. Azaz a stúdióban a zenei felvétel során külön mikrofonokkal vették fel az egyes hangsávokat (hangszereket, éneket, vokált), és utólag a hangmérnök keverte sztereo hatásúra őket az oldalsó panorámázással.

Manapság már nem használják ezt a szélsőséges panorámázási technikát, inkább csak részben van eltolva egy-egy sáv – törekedve a mono kompatibilitásra. Például 20–30% különbséggel az egyes oldalakra, ettől egységesebb a hangzás.

Ami egészen biztos: a sztereo a térben plasztikusabb, jobban szétterül és beszédesebb tud lenni. (Gondolj csak egy 5.1-es házimozira, ahol máshonnan érkezik a háttérzaj, a térben távol elhelyezkedő hangok...)

Mivel a mono hangzás elterjedtebb, valahogy jobban is szereti az emberek többségének a füle a kiegyenlített hangzást.

Íme egy példa a kétféle hangzásra:

A szélsőséges panorámázás ma már a zenében nem divatos, de a filmek hangzása nagyon is épít rá (5.1, 7.1-es hangrendszerek). A moziélmény fontos eleme, hogy a hangok körbeöleljék a nézőt, ezzel is bevonva a történetbe.

A korai sztereo (’60-as, ’70-es évek) lemezek izgalmas újdonságok voltak, szívesen próbálták ki a zenészek és hangmérnökeik a technikát – például a Beatles, Elvis Presley, Pink Floyd korongokon is gyakran találkozni vele.